Ondansetronegy szelektív 5-HT3 receptor antagonista, kémiai neve N-(2-metoxi-1H-pirrol-3-il)-1,2,3,{ {10}}tetrahidro-9-metanol Cyl-3-(2-metilpropil)-4H-oxikinolin-4-on, molekulaképlete C18H19N3O, molekulatömege: 293,37, a CAS-szám pedig 99614-02-5. Megjelenése fehér vagy halványsárga por, vízben és metanolban könnyen oldódik, jó stabilitású, és száraz körülmények között tárolva sokáig megőrzi gyógyhatását. A 5-HT3-receptor antagonistaként az Ondansetron gátolja a 5-HT3-receptorokat a gyomor-bél traktusban, és csökkenti a hányingert és a hányást. Fő hatásmechanizmusa a bélfalon lévő 5-HT3-receptorok gátlása, így elkerülhető, hogy a szervezetben felszabaduló 5-HT-anyagok stimulálják őket, ezáltal csökkentve az émelygés és hányás tüneteit.
Jelenleg az Ondansetront széles körben alkalmazzák a posztoperatív hányás és kemoterápia okozta hányinger és hányás, valamint a sugárterápia okozta hányinger és hányás, a késői terhességi hányás és a köhögés okozta hányinger és hányás kezelésére. Kényszerítés.
Az Ondansetron alkalmazása a következő jellemzőkkel rendelkezik:
1. Könnyű használat: Az ondansetron különféle módokon alkalmazható, például szájon át, intramuszkuláris injekcióban és intravénás injekcióban, és könnyen használható.
2. Hatékony és biztonságos: Az ondansetron rendkívül hatékony és biztonságos, és ritkán okoz mellékhatásokat a kezelés során.
3. Kezelés széles skálája: Az ondansetron nemcsak a hagyományos hányinger és hányás tüneteit tudja kezelni, hanem más betegségek okozta hányinger és hányás tüneteinek kezelésére is használható, például antiepileptikumok okozta hányinger, szubakut leukémia kemoterápia okozta hányinger stb. .
4. Adjuváns terápiaként alkalmazható: Az ondansetron más kezelések, például sugárterápia és kemoterápia adjuváns terápiaként is alkalmazható, hogy csökkentse a hányingert és hányást okozó mellékhatásait.
Összefoglalva, az ondansetron egy gyakran használt szelektív 5-HT3-receptor antagonista, amely a hányinger és hányás különböző tüneteinek kezelésére használható, és széles körben alkalmazzák a klinikai gyógyászatban.
Az Ondansetron felépítése a következő:
Egy hatékony ondansetron szintézis módszernek több lépésből kell állnia, mint például a megfelelő szubsztrátok, ligandumok, körülmények stb. kiválasztása. Az ondansetron számos izomerjének szintetikus módszerét az alábbiakban mutatjuk be.
Az Ondansetron első szintetikus módszere:
Az Ondansetron szintézisének általános módszere a 4-fenoxikarboxamid-2,3,5,6-tetrahidroimidazol reagáltatása alumínium-triklorid és szulfonil-klorid keverékével. A kapott terméket 2-klór-1-ciklopropil-formamiddal reagáltatják, amely viszont a vegyületet ftálsavanhidriddel dekarboxilezi, és Ondansetront képez. Ezzel a módszerrel az Ondansetront bizonyos hozammal lehet nyerni, de emellett a hulladékképződés és a magas költségek problémája is társul hozzá.
Az Ondansetron második szintézise:
Az olyan emberek, mint a TLDavies, az Ondansetron másfajta szintetikus módszeréről számoltak be, és a konkrét lépések a következők:
Először az acetil-acetont nukleofil szubsztitúciós reakcióval 3-bróm-5,5-dimetil-ciklohexán-1,2-dionná alakították. Ezután a pH szabályozásával a diketont a megfelelő alkohollá redukáljuk, és etil-N-fenil-nitrozo-butiráttal reagáltatjuk gázfázisú klórozott tionil-klorid/magas forráspontú oldószerelegyben. A kapott termék maleinsav-hidrazid-reakción megy keresztül, majd hidrodehalogénezési reakción ondansetron keletkezik. Ennek a módszernek jelentős előnyei vannak, például kevesebb hulladék, nincs szükség alumínium-trikloridra és nagy hozam.
Az Ondansetron harmadik szintézise:
Ezenkívül Nenad és mtsai. egy új módszerről számolt be az ondansetron flutekavir prekurzorokból történő egylépéses szintézisére, azaz az ondansetron szintézisére tanzániai vörös FGL52 foszfát által katalizált egylépéses reakcióval. A konkrét reakcióút a következő: ennek a módszernek az előnyei a könnyű nyersanyagokhoz való hozzáférés, a rövid reakcióidő és a nagy hozam.
Az Ondansetron negyedik szintetikus módszere:
Andrási et al. egy egyszerű és gyors módszert számolt be az ondansetron szintézisére. Ez a módszer 4-hidroxi-2,3,5,6-tetrahidroimidazolt használ kiindulási anyagként, és egy sor kémiai átalakítást hajt végre, végül megkapja az Ondansetront. A konkrét lépések a következők: a 4-hidroxi-2,3,5,6-tetrahidroimidazol izoamil-alkohollal történő kondenzálása izoamil-vegyületté, majd ennek a vegyületnek az acilezési reakciója acetil-acetonnal, majd karboxileződik savanhidrid testté, és végül redukciós és melegítési reakciók során Ondansetront képez. A módszer előnye az enyhe reakciókörülmények, az egyszerű út és a jelentős hozam.
Az ondansetron egy nagyon fontos emésztőrendszeri hányáscsillapító gyógyszer. Számos hatékony szintézis módszer létezik erre a gyógyszerre, mint például az acetil-aceton módszer, a nukleofil szubsztitúciós reakció módszer, a hibridizációs reakció módszer és így tovább. Az Ondansetron szintézisében azonban még mindig vannak problémák, mint például a katalizátorok alkalmazása, a reakcióban keletkező melléktermékek, valamint a folyamat viszonylagos bonyolultsága. Ezért a klinikai igények kielégítése érdekében továbbra is további mélyreható kutatásokra és az Ondansetron szintézismódszerének optimalizálására van szükség.
Az ondansetron egy 5-HT3-receptor antagonista, amely a sugárterápiával és kemoterápiával kapcsolatos hányinger és hányás megelőzésére és kezelésére használható. A híres brit gyógyszeripari cég, a GlaxoSmithKline fejlesztette ki. A következő az Ondansetron felfedezésének története:
Az 1980-as évek elején a GlaxoSmithKline kutató-fejlesztő csapata új energia-metabolitok tanulmányozásába kezdett, abban a reményben, hogy új gyógyszert fejleszthetnek ki az émelygés és hányás tüneteire. Egy tanulmányban a kutatók azonosítottak egy 5-HT3-receptort, amely a bélhámsejtekben expresszálódik, egy ioncsatornát, amely kölcsönhatásba lép más ioncsatorna-receptorokkal, például kolinreceptorokkal és hasonló szerkezetű amidreceptorokkal.
1984-ben a kutatócsoport gasztrointesztinális eszközökkel kísérletezett egereken, és azonosította a 5-HT3 receptor szerepét a hányingerre és hányásra adott válasz szabályozásában. A csapat néhány szulfonitiazolvegyületet is azonosított, amelyek képesek gátolni a 5-HT3 receptorokat. Ezeket a szulfonitiazolokat hamar felismerték, mint a legígéretesebb molekulákat az émelygés és hányás elnyomására.
1987-ben a kutatócsoport több ezer szulfonitiazolvegyület közül választott ki egy vegyületet. Ez a vegyület erős gátló hatást mutatott szopós egerek és patkányok hányásreakciós kísérleteiben, és erősebb gátló hatást fejtett ki, mint más vegyületek. Magas affinitás és nagyobb szelektivitás. Ezt követően számos in vivo és in vitro kísérletet végeztek e vegyület farmakológiai hatásainak, metabolikus kinetikájának és toxikológiai tulajdonságainak igazolására, és azt találták, hogy jó farmakológiai biztonságot mutat.
1988-ban a vegyületet Ondansetronnak nevezték el, és a GlaxoSmithKline is szabadalmaztatta. Két évvel később az FDA jóváhagyta a gyógyszert, ezzel befejezve az Ondansetron fejlesztését. Azóta az Ondansetront széles körben alkalmazzák a sugárzással és kemoterápiával összefüggő hányinger és hányás kezelésében, és az egyik leghatékonyabb gyógyszernek tartják ezen állapot kezelésében.